Pályázat megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kombinált hiteltermékkel

Magyarország Kormányának Felhívása a kis- és középvállalkozásoknak, a primer energiafelhasználás csökkentése, valamint megújuló energiaforrás-felhasználás növelése által az üvegházhatást okozó gázok kibocsátás csökkentésének megvalósítása érdekében. Kódszám: GINOP-4.1.1-8.4.4-16

A pályázat célja

Jelen Felhívás hozzájárul az épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának megújuló energiaforrások felhasználásával történő javítására irányuló beruházások megvalósításához vissza nem térítendő támogatás és kölcsön formájában. Egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

A pályázat tárgya

A pályázat keretében mikro-, kis- és középvállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések 3-50 millió forintos támogatására és 3-50 millió forint hitelre pályázhatnak.

A pályázók köre

Mikro-, kis- és középvállalkozások.

A pályázat részletei

A pályázat keretösszege: 91,53 milliárd Ft, amelyből

A támogatás összege:

A vissza nem térítendő támogatás összegének kisebbnek kell lennie a kölcsön összegénél.

Támogatás formája: pénzügyi eszközzel kombinált vissza nem térítendő támogatás

A vissza nem térítendő támogatás formája: visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás.

A Felhívás keretében nyújtott kölcsön éven túli kedvezményes kamatozású kölcsönnek minősül.

A kölcsön devizaneme HUF.

Kamat: 2%/év

Támogatás mértéke:

A támogatott pályázatok várható száma: 1700-2800 db

A projekt területi korlátozása: nem támogatható a Közép-Magyarország régió (Budapest, illetve Pest megye) területén megvalósuló fejlesztés.

Megvalósítandó tevékenységek: jelen Felhívás keretében csak energiahatékonyság fokozását valamely megújuló energiaforrás felhasználásával kombináló projektjavaslatot lehet benyújtani (továbbiakban: komplex projekt).

A komplex projektjavaslatra vonatkozó előírások:

Önállóan nem támogatható tevékenységek:

Figyelem! A PályázatMenedzser.hu csak a pályázat legfontosabb adatait publikálja. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját a kiírás végén található linkre kattintva! Előfizetési lehetőségek.

A pályázat benyújtása

A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön együttesen, közös támogatási kérelem benyújtásával igényelhető. A támogatási kérelem benyújtásának módja online benyújtás, elektronikus kitöltő programon keresztül.

Határidő: 2017. február 8. – 2019. február 8.

További információ

Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06/1 896-0000, normál díjazású telefonszámon ahol hétfőtől csütörtökig 8:30-16 óráig, pénteken 8:30-14 óráig fogadják hívását.

Forrás, pályázati kiírás, kapcsolódó dokumentumok

Pályázat megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kombinált hiteltermékkel


vissza a főoldalra